Négy fesztiválon szerepel a Sóvirág

A Tünet Együttes Sóvirág című előadása négy hazai fesztiválon is bemutatkozik idén tavasszal.

Fahidi Éva, ahogy a Sóvirág című előadásban is elmondja, 150 előadást tervez. Az elkövetkező hónap előadásai ezt a cél kívánják elérni, hiszen a Vígszínház repertoárján lévő előadás a közeljövőben négy hazai fesztiválon is bemutatkozik.

A Tünet Együttes művészeti vezetője, Szabó Réka rendezte, Fahidi Éva és Cuhorka Emese főszereplésével játszott darab március 19-én Tatabányára utazik a MOST Fesztiválra, ahol a Jászai Mari Színház színpadán este hét órától látható. Március 24-én a Karinthy Színház szervezésben megrendezett Purim a Karinthyban elnevezésű fesztiválon szintén este hét órától, míg március 25-én délután öttől a DESZKA Fesztivál keretén belül a debreceni Csokonai Színházban játssza a társulat. A veszprémi XVIII. A TÁNC Fesztiválja Országos és Nemzetközi Kortárs Összművészeti Találkozón pedig május 24-én látható a darab.

 

 

Az előadásról:


Sóvirág
- avagy a létezés eufóriája

Egy 90 éves Auschwitz-Birkenau-túlélő és egy fiatal táncosnő duettje.

Éva szenvedélyes öröm-kereső, Emese folyton mindenkit meg akar váltani. Éva nem szokott búcsúzkodni, Emese szeret hazajönni. Közös anyanyelvük a tánc. Éva az utolsó tanúk egyike. Gondosan megőrzött fiatalkori ruháit mintha csak Emesére szabták volna. Emese magas, Éva még mindig magasnak hiszi magát. Hasonlítanak.

Az előadás tétje és fő kérdése az, hogy van-e átjárás e két világ között, átadható-e a tapasztalat, vagy épp fordítva: meg lehet-e érteni egy mai fiatal problémáit egy olyan súlyú élettel a hátunk mögött, mint amilyen Évának jutott? Lehetséges-e kettejük Nagy Közös Tánca?

„Az öregember majdnem úgy tekint vissza az életére, mint a vándor a hegy tetején a lába előtt elterülő tájra. Mindent lát egyszerre, mi közelebb van, mi távolabb. De pont azért, mert egyszerre lát mindent, az idősíkok sem kronologikus rendben sorakoznak lelkében, hanem összefolynak.”
(Fahidi Éva: A Dolgok Lelke)

A Tünet Együttes több mint tíz éve a független táncszínházi szcéna meghatározó szereplője. A társulat nem ismer műfaji határokat, előadásaikban egyenrangú elemként kezelik a szöveget és a mozgást. Fahidi Éva A Dolgok Lelke című memoár szerzője a holokauszt témájú fórumok közkedvelt előadója, elsősorban Németországban. Cuhorka Emese, megrögzött határátlépő, bátor, kísérletező kedvű előadó, aki számos nemzetközileg is sikeres produkció után újra a Tünet Együttessel dolgozik.

A próbafolyamatról és azon keresztül Éva életéről közösségi finanszírozásban „Sírással nem megyünk semmire”címmel dokumentumfilm készül. További információ: www.tunetegyuttes.hu.

*A sóvirág nem haszonnövény, a Debrecen környéki pusztákat borította a boldog békeidőkben. Alkalmazkodott a szikes talajhoz, az ólomgyökerűek családjába tartozik. Illata fanyar. Őshonos.


 

Szereplők: Cuhorka Emese, Fahidi Éva
Rendező: Szabó Réka
Dramaturg: Peer Krisztián, Zsigó Anna
Fény: Szirtes Attila

Kosztüm: Szűcs Edit

Speciális kellék: Haraszti Janka

Az előadás együttműködő partnere a Vígszínház.

Támogatók: NKA, EMMI

 

Külön köszönet a Hodworks-nek a Senki kosztümért

Forrás